"Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!"
Ez már megint csak egy legenda. Nem tudom, hány anekdotát, történetet, vidám és pajzán sztorit hallgatott meg Hrabal a prágai Arany Tigrisben annak idején, de valamiért biztosra veszem, ez a mosómedvés azok közül való. Ahogyan Pepín sógor úr rettenetes hangú, bicskanyitogatóan blőd sztorijai is, amelyekhez foghatóakat még errefele, a Székelyföldön lehet hallani. (Egy igen kedves kollégám szokta úgy kétnaponta sztentori hangon idézni, miszerint "egyszer nagyanyáméknál Gyepűsbe' felültem a versenybiciklire..." na a többit tessék elképzelni.)
A Sörgyári Capriccióról muszáj iszonyú közhelyet leírnom, de így igaz: valóban olyan, mint egy remekbeszabott, jól behűtött, friss csapolású korsó ser: pezsgő, üdítő, tápláló és 'jó kedvet ád', egy hajtásra fogyasztható, és hosszabb idő múltán is fel-felböffen az ember mélyéről, kellemes emlékeket idézve.
Rendben van, vaskos volt a hasonlat: de ez volt a cél. Hiszen erről szól a film is, a Hrabal-regény: élni tudni kell, barátaim, az élethez pedig hozzátartozik az evés (Istenem, az a disznótor!), az ivás, a szerelem, a túlzott életöröm, a kihívás, és úgy egyáltalán... Miről is beszélek, hiszen mindenki azt hiszi, tudja, hogy van ez.
És persze, kinek nincs meg a saját pepínbácsija, az elviselhetetlen, fárasztó, és mégis hozzánktartozó ember, aki szembesít saját korlátainkkal... Ki az, aki nem feledkezett bele egy szép női mell vagy popó látványába (rendben: férfiaknak is lehet ilyen), és melyikünk az, aki nem adott volna oda egy teljes eszterházy- és kertészimre-életművet egy friss, kakukkfűtől illatozó fejhúsért vagy hurkáért, egy korsó habzó sörrel kísérve? (Részemről gyakorlatilag csatolnám a kortárs irodalom nagy részét, de ez az én privát bajom.)
Hétfő délután, három sör mellett, egy elkényeztetett, doromboló macskával az ölemben, szundikáló feleség mellett ideális szórakozás volt újranézni ezt a remeket. És nem unatkoztam rajta, egy cseppet sem.
Ha valaki mégis igen, hát vásároljon mosómedvét. Megérdemli.
