RocknRolla

Azt azért sejtettem, hogy Madonna férjeként nem lehet könnyű senkinek. Persze, Guy Ritchie nem elsősorban erről híres, illetve nem ettől kellene híresnek lennie - végül is csinált több más között, két remek, könnyen emészthető és élvezetes filmet, " A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső"-t, és a Blöff-öt.
Ma este megnéztem új filmjét, a "Spílert" (már a fordítás elképesztően rossz), hát, maradjunk annyiban, ez is a "több más között" kategóriában marad.
Ha következetes akarnék lenni Guy Ritchiehez, azt mondanám, "fucking, bloody boring trickywanting movie, about cocksucking losers". Persze, én ilyeneket nem mondok, így csak annyit jegyzek meg, aki látott két Guy-filmet, szerintem meg se nézze a harmadikat.

Ugyanaz az alapállás, londoni alvilág, cseles és okos, emberi hibákkal teljes emberek, akik einsteini elmével agyalnak ki milliós átveréseket, aminek a végén mindenki ráfázik, egy ártatlan hülyén kívűl.
Jogos ilyenkor a kérdés, akkor miért a zseniális bűnözői elme... Na persze azért, mert létezik az emberi tényező, ami például a Madonnával való házasságot is megmagyarázza.

A Rockandrolla ráaadásul tipikusan a sokat akar a szarka-szindróma. Túltelítve szellemes párbeszédekkel, karakteres mellék- és mellék-mellékszereplőkkel, intrikával, brit arroganciával, társadalmi érzéketlenséggel, (pfúj).
A történet ettől annyira szétesik, ami még egy magyar rendezőtől is túlzás lenne, mást ne mondjak, a film negyvenedik perce még a felvezetésnél tart, hogy aztán viharosan begyorsuljon, anélkül, hogy megmentené a filmet. Gyors vágások, kezdetben még újdonságnak számító fényképezés, ma már kissé sablonos ötvenedjére is a hirtelen gyorsulás, lassítás, az idősíkok képi megjelenítése.
Ennél már csak a londoni alvilág, a cockney-k és junkiek idealizált világa idegesítőbb a filmben, ami éppen úgy hazugság, mint bármilyen bűnözői világ eszményiesítése. Sem a Camorra, sem az angol bűnözők, sem a székely bicskás legény, sem a nyolcadik kerületi cigánybűnöző nem egy eszményi, humoros és kifinomult figura, egyszerűen bunkó, sötét tahó és kész.
Persze, egy ilyen filmen nem a hitelességet kéri számon az ember, de mégis.
A műfaj kedvelőinek akkor ezerszer inkább az Ocean 11, vagy 12, vagy 13, azok legalább rendesen meg vannak csinálva, és nem csupán egy nagyképű angol playboynak a legújabb blöffje.

Outlander

Nos, minden ellenkező vélemény ellenére, léteznek sikeres házasítások. Nehezen feledhető például, milyen szép nőket láttam én Malmöben, akik a keleti-skandináv vérvonal sikerének voltak példái... Vagy mesélhetne a sikeres házasításról, szőlők között (és szokott is!) például T. Zsolt barátom, akitől ajándékba kaptam ezt a nagyszerű filmet.
Történelem-sci-fi-akció. Nagyszerű hibrid, szinte mindig.
Az Outlander c. film is az.
De kezdjük onnan, van egy ősrégi (rendben, nem annyira régi, alig 1500 éves(!)) legenda Beauwolf-ról, a viking harcosról. A történet lényege: van egy távoli, meglehetősen fapados északi királyság, Hrothgar birtoka, amelyet rejtélyes szörny pusztít egy ideje, csak úgy passzióból. Aztán jön egy rejtélyes idegen, legyilkolássza a szörnyet, megharcol a trónért, megdugja a nőket (már bocsánat, de ez a legenda), és végül diadalmaskodik, persze, addigra majd' mindenki a Walhallában szaglássza az ibolyát.
Nem kell komolyan venni az ironikus hangnemet, a történet tényleg ez, elolvashatni az Eddákban. Amúgy szép sztori, és sokan megfilmesítették, mást ne mondjak, például kitűnően a 13 harcosban, és szintén kitűnően, bár kétségkívűl beteg fantáziával a Beauwolf-ban.
Az Outlander ehhez annyit ad hozzá, hogy belevisz egy földönkívűli szálat - valahonnan jönni kell az idegen hősnek -, és rendkívűl igényesen dolgozza fel a történetet. Mármint filmben, de most filmről beszélünk.
Azért némileg bosszantja a csőröm, hogy egy viszonylag banális legendából skandináv barátaink több szép filmet, mítoszt is tudtak csinálni, amíg mi például Attilából, Álmosból, Árpádból, és gyönyörű párthus-avar-hun-magyar történelmünkből is képtelenek voltunk összehozni egy átlagos alkotást legalább.
De vissza az Outlanderhez.
A szereplőválogatás fenomenális. Az "idegent" az a Jim Caviezel játssza például, aki Jézust a Mel Gibson Passiójában.
Itt is zseniális, de itt harcosként az.
A film egyébként a Beauwolf-legenda mellett több egyetemes toposzt is feldolgoz, kezdve az Attila-kardtól a brit királydrámákig, és a Veres Erik-eddákig.
Nem fogom elmesélni, nézzétek meg, aki nem látta.
Látványban a film a legjobbakat nyújtja, nem véletlen van valami köze a látványmesternek a Gyűrűk Urához. Mestermunka. Dramaturgiailag is zseniális, és ezzel nem elijeszteni akarom a nézőket.
Képileg? Minden harcosnak ismerős lesz ez a film. Ilyenekkel álmodunk.
Egyetlen dolgot írhatnék a film rovására: a rendező kétségtelenül a kelleténél többször nézte meg a 13 harcost, amelyről szintén fogok még írni itt. Nem állítom, ez baj, de zavaró a rengeteg szinte átkopírozott kép, helyzet.

Na és végül egy kis csemege. A film jelentős mellékszereplője egy kisgyerek, bizonyos Erik. Az ő mostohaapja lesz a filmben az idegen.
És igen, ez a bizonyos Erik gyerek a történelemben Erik Leifson, Grönland (ha úgy tetszik, áttételesen: Amerika, eredeti nevén: Vinland) felfedezője.
Veres Eriknek, a Vikingnek pedig az izlandi legendák szerint tényleg egy idegen nevelőapja volt. Az Eddák szerint Türkernek hívták.
Márpedig abban az időben (700-as évek), türknek kizárólag a magyarokat nevezték.
Na ugye. :-)