Alatriste kapitány

Dicséret helyett szinte elég is volna, ha annyit írnék a filmről, hogy miután megnéztem a magyar királyi egyesen, félóra múlva újra megnéztem a kettesen az ismétlését is, és újfent látám, hogy jó.

Igaz, mi igaz, rendesen ki is vagyunk éhezve végre egy kardos-jelmezes, történelmi akciófilmre, ezt pedig az Alatriste-vel megkaptuk rendesen. Elutazunk egy kicsit a XVII. századi Spanyolországba, a flandriai csatákba, Németalföldre, a madridi sikátorokba, és közben átlagosan hárompercenként legyilkolnak valakit benne, de azt úgy, ahogy kell, vérrel, izzadsággal, szakadt csizmában, minden különösebb lelkiismereti cécók nélkül.
Elvégre a címadó Alatriste kapitány, ahogyan a film végén az idézet is mondja: olyan hős volt, aki egyebet nem tehetett a harcnál, és néhány maravédiért bárkinek bérbe adta a kardját. Mármint önmagával együtt. Bérgyilkos (is) volt szegény, mert a bor meg az étel és a szállás már az ezerhatszáz években is pénzbe került.

Az, hogy valaki katolikus bérgyilkos, hivatásos katona, és magányos farkas, eleve kicsit pikáns, ez külön öntetet ad a filmnek. A főszereplő Alatriste nem egy bonyolult lélek, nincsenek lelki nyavalyái, ha vannak, jól leplezi őket, annyi lojalitás van benne csak, amennyi muszáj a méltányos üzletmenethez, szeretni is tud, de ez csak a legvégén derül ki, és valahogy egyfolytába belésodródik a politikai intrikákba, mint általában azok az emberek, akik magasról tesznek erre.

A főszerepet Viggo Mortenssen játsza, ki nem ismerné derék Aragornunkat, őszinte örömmel láttam, hogy a Gyűrűk Ura után is meg tudott újulni, már a Tűz óceánjában jót alakított, de ezt a szerepet aztán tényleg mintha rá öntötték volna. És úgy harcol a filmben, hogy ezek után tényleg, élőben sem szívesen billenteném fenéken egy sötét mellékutcában.

Hogy valami negatívumot is mondjak, a film történetének vonalvezetése enyhén szólva is homályban maradt előttem, lehet, az én értelmi képességeimmel van a baj, de az Istennek sem tudtam megérteni, mi a lényege a spanyol udvari intrikáknak, és tulajdonképpen miért is lett Alatriste kapitány fekete bárány, és ha igen, akkor mégis miért nem, de azt hiszem, ez akkoriban is ennyire bonyolult volt.

De azért jó volt, harmadszorra is megnézem, sőt, megveszem a DVD-t is, mihelyt találkozom vele.

S mivel jó kedvem van, íme, mellékelek egy előzetest is:

Farscape (Csillagközi Szökevények)

Elég sokáig halogattam, hogy erről egyáltalán írjak-e: pedig kedvenc sorozatom. Lehet, intellektuális szempontból nem jobb, mint „A palota ékköve” (-dehogynem!!!-), de akkor is.

A Csillagközi Szökevények minden bizonnyal egyike a legjobb, és legérzékenyebb sci-fi sorozatoknak. Nem figyel különösebben a földi megfelelési kényszereknek (miért játszanának különféle színű és vallású emberek a filmben, ha amúgy is földönkívűliek?!), kellőképpen elvetemült, és nem utolsósorban kurva jó humorérzék jellemzi a sorozatot.

A pénzt nem sajnálták hozzá, ez látszik, és most az vesse rám az első és utolsó követ, aki szerint érdemesebb lett volna Malawinak adni ezt a pénzt. Rendkívűl igényes technikai és animációs megoldások teszik ezt a sci-fit valódi sci-fivé, na meg nyilván, a szereposztás. Meg a rendező. Meg még mittudoménmi, amihez nem értek.

A történet: belefér a sorozat reklámklippjébe.

Crichton nevezetű földi űrhajóst elnyel egy féreglyuk, sok-sok vérfagyasztó idegen életforma között talál magára, közben üldözni kezdi egy hihetetlen nagy szuperhatalom, amihez képest a Föld csak borsószem. Haza nem találhat, ha igen, akkor sem merne. A hajó, amin laknak, még élőlény is ráadásul, aztán van még szerelem, ármány, gyilkosság ezerrel, akció, minden, amit ember kitalálhat, hogy az egész túlságosan is emberi, az legyen a mi bajunk, nekem még a polip is legyen emberszabású, ebben egyetértek a forgatókönyvíróval.

Nem lenne a Földön született film, ha ne lenne erős társadalmi paródia a filmben, gondolom, láttán minden republikánus és demokrata lerágta a tíz körmét, szinte mintha Európára tervezték volna ezt a filmet, pedig nem. Csak majdnem-normális emberekre, és így sikere is volt, és van.

Van egy csudálatos szerelem a filmben, a főhős Crichton és az erősen rokon harcos-faj szülötte Aeryn Sun között: két remek emberpéldány, szinte élőben is kedvem lenne megnézni a nászukat. Ez a filmben sem sikerül, majdnem plátói a szerelem, egyébiránt is üldözi őket mindenki, akiknek amúgy nem sok okuk van erre, de hát sci-fi.

Jók a mellékkarakterek is a filmben, a par-excellence harcos, (D’Argo), az intergalaktikus papnő(Pa’u Zotoh Zhaan), az intergalaktikus kurva (Chiana), az intergalaktikus haspók császár (XVI. Rygel), az inter…izé ősellenség (Scorpius), és még sok más. Vizuálisan szép, néha undorító, néha elálmélkodunk rajta, minden benne van, ami egy vérbeli sci-fihez kell.

És még egyszer érdemes kiemelni a sorozat humorát, néha önmagára visszacsatol, néha aktuálpolitikára, még Bugs Bunnyt sem kíméli időnként, pedig az tényleg ikon Amerikában.

És a fene egye meg, van valami kellemetlen valóságíze az egésznek. Őszintén remélem, Crichton sosem ér vissza a Moya nevű intelligens hajón a Földre, én nézni szeretem őket, nem megismerni.