2010. április 30., péntek

Planet terror

- Csináljunk valami iszonyú baromságot, Quentin!
- Még egyet?
- A Grindhouse sorozatba belefér.
- Sorozatot csinálunk belőle, Roberto?
- Whatever... Ki nem sz.rja le?
- Jó, de akkor legyenek benne vámpírok...
- Az már volt az Alkonyattól pirkadatigban...
- Igaz. Akkor legyenek zombik.
- Magnifico! Bruce Willist rá lehet beszélni szerinted?
- Felhívom, meglesz. Danny Trejot elintézed?
- Hogyne, hogyne.
- De kellene valami Sin City-s hangulata is legyen...
- Majd a technikusok elintézik, kicsit antikoljuk a képet.
- És miről szóljon?
- Mi miről szóljon?
- Hát a film... na jó, my fault, hülye kérdés.
- Lássuk: szex, zombik, vér, szó megszakad, hang fennakad, lehelet megszegik...
- Legyen benne valami dögös csaj, majd levágjuk a fél lábát...
- Por dios madre, hombre, ez a lábfétised... Jó, vágjuk le, de helyette teszünk egy asztallábat.
- Nem, helyette teszünk egy géppisztolyt.
- Láb helyett?! Zseniális...
- És Bruce Willisnek olvadjon le az arca közben, a dublőr kevesebbe kerül...
- Igaz. Te nem akarsz játszani benne, Quentin?
- But of course, my dear Rodrigo. Mit szólnál, ha a féllábú csaj belelépne a szemembe?
- Magnifico. De akkor mindenkinek levágjuk a filmben a tökeit.
- Jó ötlet...
- Megírod a forgatókönyvet?
- Hát nem azt csináljuk most?

És lőn.
Roberto Rodrigues és Quentin Tarantino filmje, a Planet Terror.

2010. április 6., kedd

Mongol

Gondolom, kevés hely van a világon, ahol Dzsingisz Kán nevét áhítattal és szeretettel ejtik ki, s ennek okait részletezni aligha kell. Nekünk, magyaroknak pláne nem sok okunk van a mongolokat szeretni, a mohi pusztán történő kurultáj, és az utána következő országjárásuk méltán erős neheztelést eredményezett.
Holott van bennük valami, ami bennünk is: az igaz, minden vadromantikánkkal együtt, hogy nem túl sok.
Szergej Bodrov filmje, a Mongol viszont igazi gyógyír a nyugati akciófilmeken edződött lelkekre, minden van benne, amitől sikeres és szép lesz egy nagyívű történelmi tabló: és mégis annyira más, mint mondjuk, Batu Kán és Barbarossa Frigyes. Nehéz nem-belsőázsiai szívvel és aggyal megérteni, még inkább érezni az ottani emberi kapcsolatokat, társadalmi rendet: de hát jobb is az nekünk, ha nem.
A film Dzsingisz Kán előéletéről szól, kisgyerek kortól nagykánná válásáig, s ha csak fele igaz a történetnek, akkor máris érthető, hogy miért maradt a nyomában csupán csontokkal tarkított kontinensnyi legelő.
Pedig igaz, magam is olvastam a Mongolok titkos történetét: nem egy szívderítő olvasmány, a szenvedéstörténete egytizedétől ejsze' még Gandhiból is pszichopata lett volna.
A film mindezt mestermódon fogalmazza meg, ábrázolja, s még számottevő tanulságot sem von le belőle, nem tömjénezi a történteket, s ez óriási szó egy orosz-mongol koprodukcióban.
A főszereplő Tadanobu Asano annyira hitelesen Temüdzsin volt, hogy az embernek máris kedve lenne nyakába akasztani egy kárpótlási pert. De ugyanez elmondható a Temüdzsin-Dzsingisz Kán barátját és legnagyobb ellenfelét Jamukha-t alakító Honglei Sun-ról is, kettejük duettje pedig egyike a legszebb baráti történeteknek, amellyel megörvendeztetett bennünket a filmtörténelem.
Na nem úgy kell elképzelni ezt a barátságot, hogy mondjuk, felhívjuk egymást Húsvétkor, hanem úgy, ahogyan jobb helyeken, például Mongóliában, az ókori Rómában, vagy a székelyeknél szokás barátnak lenni: ha egyszer barát, akkor barát marad, amíg valamelyik meg nem öli a másikat.

A film történelmi leckének sem rossz, nem mondom, hogy minden hiteles lenne benne, de hát amennyire fontos nekünk a mongol nép betűhű ismerete... Elegendő annyit tudni, amennyi innen átjön, én részemről megelégedtem vele, bár arról a dédelgetett szándékomról nem mondtam le, hogy egyszer csak el kéne foglalni Mongóliát, bosszúból. Vagy kétmilliónyian maradtak, nem lenne nagy ügy. Illetve, ha valóban olyanok, mint a filmben, akkor ma is nagy ügy lenne, különösen önmagunk ismeretében.

Aztán vannak még szép villanások a filmben, például alig beszélnek benne, s mikor igen, akkor is ilyeneket mondanak, hogy: "egyszer a ló, s utána az asszony", ami valljuk be, férfias beszéd.

Megnézni kötelező, s én csak most értesülök róla, hogy ez egy trilógia első része, na most várhatom szívszakadva a következőket...

Addig is, kedvcsinálónak egy kis előzetes, tessék csemegézni rajta: