2010. március 28., vasárnap

A király nevében

Igaz hogy rossz film, de legalább hosszú.

Elképzelem Uwe Bollt, amint megnyalja a tíz ujját, és azt mondja, lesz.rom Tolkient, és Peter Jacksont, csinálok én olyan filmet egy számítógépes játékból, amitől mindenki hasraesik.

Hasra nem, hanyatt lehet esni, a röhögéstől. Pedig jobb sorsra érdemes produkció lenne, a film első húsz perce egészen tűrhetően indul, az ember sört készít be maga mellé, ropit, hátradől, azt mondja: na most utazunk. Aztán nézi, hogy ez az utazás késik, aztán ráz, aztán eltéved, aztán rájön, nem is utazik, valami hülye szaladgál a vonatablak előtt egy akácfával, és közben helyben állunk.

Pedig milyen parádés szereposztás... Jason Statham-et nem szeretni lehetetlen, rajta nem múlott. Még Ray Liotta is "odatette a csontot", Leelee Sobieski, Ron Perlman, vagy Burt Reynolds pláne nem szorul bemutatásra. Sőt még John Rhys-Davies sem, akinek igaz, legfőbb erénye hogy rendkívűl csúnya feje van, amivel szigorúan tud nézni, de mégiscsak láttuk jobb filmekben is.

A film röviden arról szól, hogy egy idillikus Középfölde-szerű országot megtámadnak a krugok (akik egyféle gyorstalpalón végzett orkok), leölik a főhős (Farmer) fiát, elhurcolják a feleségét, a jó királyt elárulja gonosz unokaöccse, közben két mágus vív élet-halál harcot, ebből kell happyendet kerekíteni.
Három óra alatt sikerül ez, ami nagyívű lebecsülése az emberi intellektusnak.

Pedig a filmből ordít, pénzt, paripát, fegyvert nem kíméltek hozzá, ráaadásul a Gyűrűk Urát szakmányba nézhette a rendező és a forgatókönyvíró, biztos-ami-biztos alapon.

Ettől függetlenül, ebből a filmből nemhogy kultikus eposz nem lett, de úgy lett a műfaj karikatúrája, hogy ez abszolúte nem állt szándékában. Ez a legszomorúbb, ami egy filmmel megtörténhet.

Van a filmben vagy két olyan csatajelenet, amibe kisebb afrikai országok költségvetését ölhették bele, mindössze azért, hogy közben fára másszanak nindzsa-szerű lények, hogy majd ismét földreszállva harcoljanak, és az egésznek se teteje, se feneke, valamit javít az összképen, amikor parittyákból(!!!) lövik egymást az orkok, (illetve krugok) az ellenséges csatasorba, ezen gondolom, már maga a látványtervező is röhögött, de hát ha kifizették, miért is ne?

Sűrű, szálfaerdőben nyílzáporral küzdeni legalább akkora baki, mint záporesőben íjazni, ez persze nem zavarta a rendezőt, mindkettőből van benne bőven, sebaj, fantasy, belefér.

A sajátos tündék, tündérek jelenléte a filmben legalább olyan élmény, mintha Frodót a Gyűrűk Urában a hongkongi Nagycirkusz artistái segítenék győzelemre, ilyen produkciót utoljára a Villámgyors Csapás című klasszikusban láttam, valamikor a nyolcvanas évek elején, az legalább tetszett.

A párbeszédek - már ahol vannak - külön misét érdemelnének, én részemről imádtam az elemista színvonalú vonalvezetést, ami az ős-StarTrekre emlékeztetett emelkedettségben és tartalomban. Intellektusról szó sincs, az ilyentől kinyílt a nyílpuska a rendező zsebében.

Summa summárum: -érdemes megnézni egyszer, feltéve, ha párhuzamosan megy valahol egy másik adón valami sportesemény, amivel tandemben lehet nézni, vidám, kedves történet, gratulálunk Uwe Bollnak, fasza, csak így tovább.

Még a mozikban is megbukott a film.

2010. március 3., szerda

Shadowboxer

"Szégyellem magam. Ma éjjel Istenre gondoltam".

Ha csak ennyi maradna meg ebből a filmből, már megérte megnézni. Vannak olyan mondatok, képek, ami mellé minden más körítés, szinte fölösleges, annyira biztosan célba találnak.

A Shadowboxer esetében ráadásul nemcsak ez a mondat van, az egész film remekmű, a fene sem érti a filmvilágot, miért nem folyt annak idején a vízcsapból is ez a remek film, és miért csak véletlenszerűen, éjjel fél kettőkor találkozik vele az ember valahol a román közszolgálati csatornán.

Aki látta a Leon a profit, és szerette, az így álljon majd hozzá: azzal az apró megjegyzéssel, hogy ez sokkal jobb, pedig a Leon is a felső tartományban mozog. Az alaptörténet még hasonlít is, na de csak annyira, amennyire a medve és a delfin is mindketten emlősök.

Ebben a filmben is egy bérgyilkos vesz maga mellé egy másikat, ebben is a törvényen kívüli/felüli emberek lelkivilágát térképezik fel, és teszik líraivá. Hamis, nem hamis, most nem ez a kérdés.
A Shadowboxer forgatókönyvírója William Lipz, az ő nevét alighanem érdemes megjegyezni, hiszen gyönyörű történetet írt, amelyben a pontok-ellenpontok olyan szépen, feszültségmentesen egészítik ki egymást, hogy az csuda. Hogy érthetőbben fogalmazzak, mielőtt elriasztanám az olvasót: fiatal fekete férfi (Cuba Gooding Jr.), idős fehér úrihölgy romantikus szerelmi viszonya bérgyilkosságokkal fűszerezve, enyhe majdnem-vérfertőzések, kispolgári hétköznapok és angolkertes birtokok, közben meg felnevelnek egy kisgyermekes anyukát is, csak úgy, mert valamit szeretni kell, és a bérgyilkos hülyén nézne ki egy tacskóval, különösen egy filmen.

"Megtartjuk őket" - mondja a korosodó bérgyilkosnő, miután a megrendelt áldozat elhalálozás helyett meglepetésszerűen lebabázik. És megtartják, bár a néger fiatalember azért megjegyzi, hogy "they ain't fucking puppies". De mégis.

A film mindemellett tele van hihetetlenül érzéki - és a szó nem fizikai hanem szellemi értelmében finom - erotikus jelenetekkel. A fonnyadt, idős fehér hölgy teste a feszes, erőtől duzzadó fiatal fekete sráccal a kora tavaszi zöld gyepen: na ilyesmit érdemes látni, hogy ismét kedvet kapjon az ember a minőségi erotikához. De ugyancsak ilyen szépek a kegyetlen, erőszaktól feszülő, de szadizmusba át nem csapó, helyenként bőven 18+ feletti szerelmi jelenetek is, egy szó mint száz, leírni nem lehet, olvasni nem ugyanaz, meg kell nézni.

És van a filmben még rengeteg elegáns akciójelenet, van benne apagyilkosság, konjugális erőszak, örökbevétel és túszejtés, mindez valami olyan eleganciával nyakon öntve és tálalva, amilyen csak a legjobb vámpíros filmekben található. (Na jó, ez vicc volt.)

Szokásomtól eltérően most egy trailert is mellékelek ide, a zene feledhető, és nem is a filmé, de a klip jó munka, ha valaki ezután sem kap kedvet hozzá, keresse fel kezelőorvosát, gyógyszerészét.