Centurion

Sámson barátom hozta a filmet. DVD bekapcs, sör kézügyben, macska doromb, kinn a hangulatnak megfelelő, hideg és nedves britannus időjárás.

Sok jót hallottam azelőtt a filmről, sok jó embertől, lám, itt az élőképes példa, hogy sok jó ember sok jól tévedhet.

A Centurionban pedig szinte minden megvan, ami rendes férfiember szívének kedves, római legionáriusok, pikt barbárok, szemrevaló fehérnépek, és csatajelenetek dögivel, mindez igen szép tájakon forgatva, alig zavaró, hogy szinte egyfolytában esik az eső, és köd van, de nem kizárt, hogy tényleg ilyen az időjárás arrafelé.

Úgy az első húsz perc után azért kezdett gyanús lenni, hogy a cselekmény az istennek sem akar kibontakozni. Gyanúm helyes volt és megalapozott, semmiféle komoly cselekményre nem derült fény az elkövetkező hetven percben sem, ha csak cselekménynek nem nevezzük, hogy hét darab legionáriust hajkurásznak a piktek filmhosszat. Le is vadásszák őket nagyrészt (amikor éppen nem a piktek, akkor ők egymást), s mellesleg megtudhatjuk, hogy nem csak Mel Gibsonék és a skótok mázolták be az arcukat kékre a merészebb vállalkozások előtt, hanem pikt őseik is. Meglehetős rafinériával, teszem hozzá, a főszereplő hölgyemény harci sminkjét ugyanis Jean-Paul Gaultier is megirigyelhette volna.

Erről a női főszereplőről (Olga Kurylenko) még illik megjegyezni, hogy azon kívűl, hogy igazi vércica volt, aki mindenkit kinyuvasztott, más színészi erényt nem fedeztem fel benne, mint hogy körülbelül úgy nézett ki a fejéből, mint Franco Nero a Honfoglalásban. Őszintén megkönnyebbültem, amikor kiderült, a filmben ki van vágva a nyelve, így legalább megkímélte önmagát és a nézőket a verbális megerőltetésektől.

Ölni legalább ölnek a filmben, szorgalmasan, jómunkásember módjára, egy egész légiót és kisebb törzsre való piktet mészárolnak le. Aztán a rendezőnek eszébe jut, hogy valami szerelem is kéne, ezért gyorsan előrángatnak egy honos boszorkányt, aki megmagyarázhatatlan módon kollaboránsa lesz a rómaiaknak, s végül nagyot smacizik a centurióval.

Ami a filmezést, fényképezést illeti a filmben, ezért mégiscsak kijár egy jeles, bár azért azt is meg lehet unni, amikor minduntalan helikopterről filmezik a hegycsúcson rohangáló hősöket, ez még a Gyűrűk Urában igen jól bevált, de a kevesebb itt is több lett volna.

A film végén őszintén elméláztam, micsoda természetfölötti képességei lehetnek a forgatókönyvírónak, hogy ezt a nagy semmit ilyen szépen csomagolva el tudta adni, aztán kiderült, hogy a forgatókönyvíró és a rendező, Neil Marshall egy és ugyanaz. Hát így könnyű...

Egyszer azért meg lehet nézni a filmet. Aztán mégiscsak jobb elővenni újra a hasonló történetű Arthur királyt, vagy az Utolsó légiót.