Mindig is erre vágytam. Egy valódi, szélesvásznú, epikus produkcióra, ami végre hozzánk és rólunk szól, dadogás, pátosz és provincializmus nélkül.Valószínű, a skótok, maják, vikingek után már csak idő kérdése volt, Mel Gibson mikor fedezi fel magának az eurázsiai hőskölteményt, Attilát, és a hun birodalmat. Nos, megtörtént. Az enyhén szólva is hét pecsét alatt forgatott, még hollywoodi mércével mérve is impozáns költségvetésű film olyan időutazásra visz bennünket, amit utoljára akkor éreztünk, amikor kamaszkorunkban elolvastuk Gárdonyi Géza Láthatatlan emberét.
Nem véletlen, hiszen a forgatókönyv alapja Gárdonyinak ez a munkája. Igaz, kissé hozzányúltak, befogadhatóbbá tették a tengerentúli nézők számára is a cselekményt, a történet érzelmességét a látvány irányába tolták el, ami nem is baj. Külön erény azonban, hogy a rengeteg hatalmi játszmát, cselszövést, harcjelenetet és egy szuper-birodalom születését mégis külön keretbe fogja Zéta reménytelen, plátói szerelme. Emőke szerepét Sophie Marceau-re osztani telitalálat volt, hasonlóan jó szerepben csak a Rettenthetetlenben láttuk - úgy tűnik rászabták a boldogtalan úrnői szerepet.
Ha létezik "telitalálatabb", úgy minden bizonnyal ez Attila alakítása volt: első látásra meglepődünk Armand Assanten, - de hát Istenem, minden bizonnyal a korabeli követek is ugyanúgy meglepődtek egy szerény, alacsony, izmos ember láttán. Éppen ettől hiteles, emberi, ugyanakkor érezhető karizmát áraszt magából, ahogyan az a királyok királyához illik. S bár a film főszereplője Zéta, az esendő ember (Orlando Bloom), az egész film felett ott tornyosul, anélkül, hogy nyomasztó lenne, Attila monumentális alakja.
A film magyar vonatkozását mellesleg nem hangsúlyozzák ki, egyetlen igen szuggesztív magyaros motívum a Howard Shore által jegyzett, gyönyörű, sok esetben ismerős pentaton muzsika. Számunkra meglepő módon sokkal erősebb a film internacionalizmusa, a szerelmi história mellett az egységes világ, a római birodalom helyét betölteni és kiterjeszteni szándékozó soknemzetiségű birodalom megteremtése a mű vezérfonala. Görögök, germánok, latinok, szerecsenek, gyakorlatilag mindenféle nép-archetípus megtalálható a filmben: a hunokat mindenki magáénak érezheti kicsit.
A film kategorikusan leggrandiózusabb jelenete a hun (segéd)csapatok felvonulása a catalaunumi csata előtt, vélhetően történészek hada dolgozhatott a korhű jelmezeken, a statiszták reggeli tojásrántotta-fogyasztásába pedig bele sem merek gondolni, ekkora sereggel kisebb kelet-európai országokat ma is el lehetne foglalni.
A filmben nincsen happyend, egy szerelem, egy korszak, egy birodalom és egy kiválasztott ember vége: semmi nem marad utána, csak a vérvörös naplemente ("a szép napok nyugaton buktak alá"), na meg a boldog nyugalom a nézőben, hogy ezt is megértük, végre, A film.
A film, amelynek egyetlen aprócska hibája van: hogy nem létezik. Pedig mekkora igény lenne rá...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése