District 9.

A földönkívűliekkel lassan úgy vagyunk, hogy csak azért nincsenek még közöttünk, mert hiányuk kitölti őket.

Ez, persze, ha a filmekből indulunk ki: na de ha hiszünk a csehovi dramaturgiában, és ezt azért nehéz lenne megkérdőjelezni (-ha van egy puska a színen, az előbb-utóbb elsül -), akkor ez tény.
A District 9. számos más erénye mellett azért is zseniális, mert új megközelítésből áll a dolgokhoz. A film szempontjából szinte mellékes, hogy megérkezik egy iszonyú nagy űr-anyahajó Johannesburg fölé (nem Washington, nem Párizs, nem New-York!), és abból humanoidnak kevéssé nevezhető rákszerű élőlények ereszkednek le vagy kétmillióan: a történet húsz év múlva kezdődik.

Húsz év múlva ezek a szerencsétlen lények egy nyomortanyán élnek, guberálnak, bűnözgetnek, és minden lehetséges módon megkeserítik az emberek életét, ezt igazából csak az értheti meg közülünk, aki lakott már egy népes cigánytanya közelében.

A helyzettel foglalkozni kell a filmben is, kineveznek hát egy tipikusan jóindulatú, de tipikusan balfék funkcionáriust, aki megszólalásig hasonlít valamelyik IMF-tárgyalóküldöttre, na és innen kezdődnek a vijjogó bajok.

Innentől a dolgok logikáját a vállalati érdek, a katonai érdek, az esendő emberi rosszindulat diktálja a kétségbeejtő végkifejlet felé: azért sem mesélem el, aki még nem látta, nézze meg a filmet, érdemes.

Egyáltalán nem mellesleg, a film producereként a Gyűrűk Ura rendezőjeként megismert Peter Jackson tündököl, hát, ezúttal sem csalódtunk benne.

Kis pénzből készült, ál-dokumentumfilm hatását keltő munka, s ha kicsit félrenézünk a rákszerű lények külsejét illetően, akkor rájövünk az egyszerű igazságra: ez a film nagyszerű parabolája a kelet-európai cigánykérdésnek.

Bizony, bizony.